Feldobom a követ, az ráesik a fejemre
New York-ban jut eszembe Ady Endre
Szívemre tűzöm a trikolor zászlót
Elviszem magammal Kollár-Klemencz Lászlót

Biztosak abban, hogy szakítanunk kéne
De én nem szakítok, tizenhat éve
Beszélni róla nem fekete mágia
Mégsem elég az a párterápia
Szívd csak a cigit, azt hiszed segít?
Ki magával harcol az mindig csak veszít
De a szakadékok az értékrendben
Nem szűkülnek attól, hogy ‘értem, rendben.´
Tudtam, hogy sírni fogsz, lassan tipikus
Mindig ez van, ha én vagyok kritikus
Megafonba üvöltöd az igazságod
Míg a végén te is valóságnak látod
Lehet, hogy seggfejség, hisz befogadtál
Azon az ablakon mászok ki, amit nyitva hagytál
Éjszaka, hogy levegőt kapjak
Szűk ez a szoba, megfojt, hogy itt maradjak
Pedig én tényleg, tényleg, tényleg szeretlek
Más emberekben téged kereslek

Ha mégis két életem volna
Az egyik csak rólad szólna

Feldobom a követ, az ráesik a fejemre
New York-ban jut eszembe Ady Endre
Szívemre tűzöm a trikolor zászlót
Elviszem magammal Kollár-Klemencz Lászlót

Biztosak abban, hogy szakítanunk kéne
De én még itt lakom tizenhat éve
Kétezerhét, nulla, hat, tizennyolc
Kelet-Európa, felső polc
Haragszol? Lassan tipikus
Mindig ez van, ha én vagyok kritikus
Utcai harcos orcán fintor
Ki fogod sípolni hogy Orb***?
Mikor az ember strómanként viccel
Mandinerből a gyűlölet spriccel

Csak a négy-hat meg a hat-három
De ne kelljen már útlevél kifele a határon
Lássuk be, ez egy kicsikét toxik
A maszkulinitásod szertefoszlik
Disznóvágás, nepotizmus
Pálinkagőzös hedonizmus
A plakátról bámul vissza rád egy stock fotó
Itt még a csecsemő sem ingyen mosolyog
És ha van pénz, az sem ér semmit
Itt pénzzel is sikerül szegénynek lenni
Mogorva emberek a kisboltban
Te meg máris érzed a gyomrodban, hogy
Nem a te hibád, nem a te hibád, nem a te hibád
Nem a te hibád, nem a te hibád, nem a te hibád!
Nem a te hibád, nem a te hibád, ne ma, ne ma
Nem a te hibád, nem a te hibád, ne ma, ne ma
Tudom, hogy seggfejség, hisz befogadtál

Azon az ablakon mászok ki, amit nyitva hagytál
Éjszaka, hogy levegőt kapjak
Szűk ez a szoba, megfojt, hogy itt maradjak
Pedig én tényleg, tényleg, tényleg szeretlek
Más országokban téged kereslek
Ha mégis két életem volna
Az egyik csak rólad szólna

Feldobom a követ, az ráesik a fejemre
New York-ban jut eszembe Ady Endre
Szívemre tűzöm a trikolor zászlót
Elviszem magammal Kollár-Klemencz Lászlót

Ahogy az ember megöregszik
Rohadt kínos, kicsit mégis tetszik
A puszta tény, hogy Ady Endre
Remekül rímel a ‘the end´-re